Ken Follett: Évszázad Trilógia

Még régebben olvastam végig ezt a könyvsorozatot, de továbbra is rengetegszer kapom magam azon, hogy felhozom egy beszélgetésben, ajánlgatom másoknak, gondolkodom rajta. Úgy vagyok vele, hogy szívem szerint mindenkinek, aki még nem olvasta, a kezébe nyomnám, hogy tessék elolvasni, utána beszélhetünk (hozzátéve, hogy akkor már csapja hozzá A katedrálist is, de most nem ez a lényeg). Kötelező mindenkinek, aki kedveli a történelmi regényeket, mert ennél átfogóbb, nagyobb volumenű történelmi regényt én eddig nem ismerek.

Alapok

Amint azt valószínűleg már sokan tudjátok, az Évszázad-trilógia 5 család történetét kíséri végig a 20. század során. A családok tagjait követve megismerhetjük, mi történt Oroszországban, Angliában, Amerikában, Németországban és úgy egyáltalán a világban az első (Titánok bukása) és második világháború (A megfagyott világ), valamint a hidegháború (Az örökkévalóság küszöbén) alatt.
Egy teljesen szokványos Ken Follett történet, a jól bevált formulával (sok központi szereplő sok helyen, valamilyen jelentősebb történelmi esemény során), ez azonban most mégis kicsit nagyobb falat, már csak a regények hosszát is tekintve, hiszem a 3 kötet együtt körülbelül 3000 oldalnyi kalandot biztosít.
A regények felépítése is épp olyan, mint már oly sok Ken Follett regény: folyton ugrálunk a szereplők között, mikor valaki épp unalmassá válna (vagy már épp az izgalom tetőfokán van a sztori), hirtelen új fejezet, másik szereplő, hogy megmaradjon a változatosság. Én kifejezetten szeretem ezt a fajta történetvezetést, mivel a politikai csűrés-csavarást nagy dózisban nagyon tudom unni, itt azonban egy politikai témájú blokk után jön egy kis románc, vagy akció, és máris falom tovább. Ráadásul, mivel folyamatosan történik valami, bármennyire is masszívak a regények, szinte egy levegővétel alatt végigrohan rajta az olvasó.

Kisebb szépségfoltok

Persze izgalmas és kalandos olvasmány, de nem szabad elsiklani a hibái fölött. Follettnek mindig is úgy éreztem, hogy a legnagyobb gyengéje a karakterépítés. Hatalmas segítség, hogy mindegyik regény elején van egy családfa, amelyen minden egyes szereplőről megtudhatjuk, hogy kihez mi köze van. Erre pedig tényleg szükség is van, mivel a legtöbb karakter sablonos, nehezen megkülönböztethető a többitől.
A magam részéről 3 regény alatt nem sikerült megtanulnom a neveket, általában mindenkinek beszélő nevet adtam a fejemben (a nő aki a szavazati jogokért harcol, a popsztár, az orosz srác aki Amerikába ment), mert csak az alapján tudtam megmondani, hogy ki kicsoda, hogy mit tettek. Mindenkinek szinte ugyanolyan a beszédstílusa, a reakcióik is nagyjából megegyeznek minden eseményre.
A felületes karaktereket azonban én el tudom nézni, mivel ha belegondolunk, nem is feltétlenül ők számítanak. A 20. század hatalmas eseményei között voltaképpen eléggé eltörpült az ember, a történetben is így sokkal inkább az események számítanak, mint a karakterek.
(Mondanám, hogy ez talán tudatos döntés volt, de visszatérő probléma ez Follett többi regényében is.)
Ezen kívül sokaknak, köztük nekem is (különösen a harmadik regényben), egyszerűen túl sok volt a politika, túl sokat üldögéltek emberek tárgyalótermekben. Ez azonban annyira nem meglepő, a hidegháború politikai feszültségei azokban a tárgyalótermekben zajlottak, amelyekről olvasunk, tehát nem hiba ez annyira, egyszerűen csak nekem túl sok volt.

Szórakoztató irodalom

A fent említett kisebb problémák ellenére az Évszázad-trilógia véget nem érően szórakoztató. Folyamatosan van miért izgulni, a karakterek (még ha felejthetőek is) nagyon szerethetőek és megérthetőek. Az eseményeket látva (még akkor is, ha valaki soha életében nem tanult történelmet) folyamatosan felmerül az emberben a kérdés, vajon ő mit tett volna, ha épp ő van ott.
Nagyon emberközelivé tesz minden eseményt, nem kerüli ki a szerelmes jeleneteket, de egyik szerelmi szál sem nyálas, vagy szürreális. Minden, ami a szereplőkkel történik, akárkivel megtörténhet. Bár értelemszerűen valamilyen formában mindegyik karakter fontos, jelentős emberré válik (főként azért, hogy első sorban legyenek minden történelmi eseménynél), mindenki csak egy kisember. Egytől egyig olyanok, akik valami nagyobb embercsoportot képviselnek. Vannak itt arisztokratáktól politikusokon és zenészeken át bányászokig mindenféle emberek, akik elsősorban azért küzdenek, hogy boldog életük legyen.
Ettől válik annyira élvezhetővé mindegyik regény, mert mindegyikben (garantálom!) van legalább egy szereplő, akivel bárki azonosulni tud.

Összegzés

Szívem szerint minden szembejövő kezébe nyomnám, mert izgalmas, változatos olvasmány. Szerintem ráadásul egy nagyon jó kapu ahhoz, hogy valaki nekikezdjen történelmi regényeket olvasni.
Mivel a trilógia tényleg minden fontosabb eseményt lekövet, amely a 20. században történt, a helyenként felnőtt tartalom ellenére is, nagyobb gimnazistáknak is mindenképpen ajánlanám, remek kiegészítés lenne a száraz töri órákhoz (amelyeket annak idején pl. én se szerettem), bár természetesen nem szabad mindent készpénznek venni, ami a regényben megjelenik. Egy általános képet viszont ad arról, milyen volt a kis emberek élete különböző társadalmi csoportokban.
Tehát, csak ajánlani tudom!

U.I.: Az egyetlen dolog, amin én például nagyon sokat gondolkodtam, az az, hogy vajon miért hagyta ki Follett szinte teljesen a holokausztot.Talán túl nyomasztó lett volna, nem lett volna olyan szórakoztató, könnyed olvasmány?
Én nem teljesen értem, miért csak nyomokban említi, érdemes lenne erről beszélgetni.