A darab egy valódi színházi maraton, minkét rész egyenként három óra hosszú, közben egy szünettel. Elvileg lehet venni úgy is jegyet, hogy az ember egyik nap megnézi az egyik részt, a másik nap a másikat, nekem nem így volt. Én szombat délután 2-től 5-ig néztem az első részt, majd 7-től 10-ig a másodikat, így kaptam egy egész nap Harry Pottert. a két óra szünet soknak tűnhet, de egyáltalán nem az, jól esett kimozdulni kicsit, ráadásul a Palace Theatre, ahol a darab játszódott, London egy nagyon pezsgő környékén van - volt mit csinálni.
A történet
Már a szövegkönyv olvasásakor is azt gondoltam, hogy ezt a darabot senki sem a történetért nézi, szerintem igazam is lett. Magán a sztorin semmit nem dobott a színpadi produkció, ugyanolyan fanfiction-szerű maradt, sajnos a rossz értelemben. Ezt a régebbi Cursed Child bejegyzésemben már megosztottam, nem szeretném magamat ismételni, ezért csak címszavakban leírom újra:
A szereplők közül szinte senki nem viselkedik úgy, mint ahogy azt a könyvek alapján elvárnánk. Rengeteg a logikai gikszer, különösen az időnyerős játék miatt. Számtalan olyan dolog kerül említésre, amely milliószor jobban felkelti az ember érdeklődését, mint a színpadon folyó események (értem ez alatt az elejtett megjegyzéseket azokra a könyvsorozat-beli szereplőkre, akik a darabban nem jelennek meg, de egy kis információmorzsát adnak róla, mi lett velük).
A csavarok gagyisága miatt nagyon sokszor szerintem a párbeszédek is eléggé félrecsúsznak, sőt, néhol még unalmasak is. A darab maga nagyon pörgős, de ahogy közeledünk a vége felé, egyre több lelkizős beszélgetésnek lehetünk tanúi, amelyek nagyon megtörik a ritmust. Ezek a párbeszédek már a szövegkönyvben is eléggé furcsák voltak, a színpadon azonban egész máshogy mutatnak. A szövegből elsőre nem tűnik ugyan fel, de rengeteg olyan kis utalás, megjegyzés van, ami vicces (próbál lenni). Ez azt eredményezi, hogy a legnagyobb jelentőségű párbeszédek kellős közepén egyszer csak kuncog a közönség, mert az egyik fél elsütött valami poént. Nekem ez nagyon furcsa volt, és szerintem nem lett volna szükséges.
Ezek a problémák itt is megvannak, de a teljesen háttérbe szorulnak, mert senki nem erre figyel igazán. Megjelenik az a probléma, amely sajnos rengeteg filmadaptációnál is felmerül: valószínűleg nem fektettek annyi energiát az igényes történetbe, hiszen a rajongók ígyis-úgyis megnézik, voltaképp mindegy mit raknak eléjük. Nagyon káros hozzáállás, mert ha valami, a Harry Potter világa rengeteg lehetőséget hordoz magában, amelyekből remek történeteket lehet kihozni. Reméljük a hamarosan érkező legendás lényes film igényesebb lesz ennél.
A karakterek
Mivel nem vagyok igazán szakavatott színházi kritikában, ezért nem akarok messzemenő következtetéseket levonni a színészi munkából, szerintem mindenki jó teljesítményt nyújtott. A szereplők karakteridegen viselkedésével ők úgyse tudtak volna mit csinálni.
Kiemelni mindenképp James Le Lacheurt szeretném, aki Scorpiust alakította. Én úgy vettem észre, hogy messze kiemelkedett a többiek közül, sok helyen egyszerűen elvitte a hátán az előadást. Persze a sztori főszereplője is nagyon sokban inkább Scorpius, mint Albus, aminek én kifejezetten örülök. Rengetegszer látszott, hogy a darab egyszerűen túl sok szereplőt akar a közönség elé dobni. Az est végére gyakorlatilag elfelejtettük, hogy Harrynek és Ginnynek voltaképp három gyereke van, nem csak egy - a két testvér a darab elején jelenik meg érintőlegesen, majd csak említés szintjén, végül sehogy. Ron és Hermione két gyerekéből az egyik meg se jelenik a színpadon, a másik szintén eltűnik egy idő után.
Ronnal a színpadi produkcióban is csúnyán elbántak, már a szövegkönyvben is látszott, hogy leredukálták annyira, hogy néha megjelenik és elsüt egy több-kevésbé jó viccet, a darabban ez hatványozottan észrevehető. Nekem nagyon zavaró is volt, mert a darab így tulajdonképpen olyan, mintha azon röhögne megállás nélkül, hogy Ron teljesen feleslegesen van ott (és volt ott a regényekben).
Rengeteg vitát kavart a darab megjelenésekor, hogy Hermione fekete. A történet menetét egyáltalán nem zavarja a dolog, az első pillanattól felismerhető, bár szerintem Hermione karaktere sem épp olyan, amilyet a regények alapján várnánk. Összességében eléggé látszik, hogy megpróbáltak beleszuszakolni a darabba egy-két színes bőrű színészt, hogy ne kiáltsák ki rasszistának a rendezőket.Az pedig elég egyértelmű volt, hogy melyik szereplőt lehet feketévé alakítani (értelemszerűen nem a Malfoy családot).
Harry voltaképpen oké volt, szerintem ő is végtelenül sablonosan lett ábrázolva (mindenkit szeret, mindenkinek jót akar és nagyon hiányolja a szüleit). Egy problémám volt vele: rengeteget sírt és nagyon ripacs módon. Jamie Parker ezeket az érzelmes jeleneteket messze túljátszotta, így inkább volt a helyzet kellemetlen, mint megható. Különösen érvényes ez arra a beszélgetésre, amely Harry és Dumbledore arcképe között játszódik le - itt egy ponton én azt kívántam, csak legyen már vége.
A látvány
Na ez volt az, ami miatt a Harry Potter and the Cursed Child mégis megéri az ember idejét, ami miatt mégse tudom elítélni a darabot. Bármennyire is gagyinak éreztem a történetet, nem tudtam elfogadni némelyik csavart, nem ismertem rá némelyik szereplőre, a színpadi produkciót hihetetlenül élveztem.
A színpadi koreográfia egyszerűen elképesztő, olyan ritmussal pörög az egész darab, hogy a néző csak ül és próbálja összekaparni az állát valamelyik ülés alól.
Én meg vagyok győződve róla, hogy komplett bűvészcsapattal dolgozott a stáb, mert hihetetlen trükköket látunk a színpadon, amiket látva egy felnőtt is egy kisgyerek lelkesedésével úúú-zik és áááá-zik. Látjuk a színpadon, ahogy valaki bejut a mágiaügyi minisztériumba egy telefonfülkén át, végignézzük ahogyan kifejti a hatását a százfűlé főzet, borzongunk a dementorok láttán. Rengeteg olyan elem van, amelyre egyáltalán nem számítunk, ezek azok, amelyek a kiadott szövegkönyvben egyáltalán nem jelennek meg, így az is meglepődik rengeteg dolgon, aki már olvasta a scriptet mielőtt beült a közönség soraiba.
Elsősorban szerintem minden nézőnek az volt a legnagyobb élmény, hogy a szemük előtt kelt életre a varázsvilág, azon a 6 órán keresztül, amíg a darab tartott, a varázslat tényleg a szemünk előtt zajlott, mi is a részese lettünk, hamár a roxforti levelet nem kaptuk meg. Rengetegszer a trükkök "kiugranak" a színpadról, a nézőt így szó szerint körülveszi a varázslat.
A díszletek végtelen egyszerűek - mégis nagyszerűek. A helyszínek nagy részét a színpad oszlopaival, lépcsőkkel és bőröndökkel (!) alakítják ki, végtelenül kreatívan. A hangsúly úgyse a settingen, hanem a varázslaton van!
Tudom, hogy itt eléggé homályosan fogalmazok, nem emlegetek igazán konkrét trükköket, de ez azért van, mert nem szeretnék semmilyen poént lelőni. Eléggé biztos vagyok benne, hogy a darab meg fog jelenni más országokban is, talán Magyarországon is, és akkor szomorú lenne, ha el lennének rontva a meglepetések. Plusz a színházban is rengeteg helyen ki volt írva, hogy kérik a közönséget, hogy tartsák meg a darab titkait, én pedig ezt nem szeretném megszegni.
Összegzés
Én maximálisan elégedett vagyok azzal, amit kaptam a HP darabtól. Minden hibája ellenére hatalmas élmény kicsit tényleg, a való életben belecsöppenni a Potter univerzumba, kapni egy kicsit a varázslatból.
Utólag én azt gondolom, hogy nagy hiba volt kiadni a szövegkönyvet, mert nagyon sok embernek okozott felesleges csalódást, sokkal inkább kellett volna azt támogatni, hogy a darab széles körben elérhető legyen.
egy kérdés azonban megmaradt bennem: több órányi kutatás és gondolkodás után sem tudtam igazán rájönni, hogy kis is az elátkozott gyermek. Egyszerűen nincs egyértelmű válasz, arra pedig még kevésbé, hogy ki is az a kölök, aki a könyvborítón és a színház bejárata felett is egy fészekben ül. Mindenféle ötletre kíváncsi lennék!
Ha bárkinek lehetősége nyílna megnézni a darabot, semmiképp ne hagyja ki!
Végezetül néhány saját kép a színpadról (mobilosak, így nem a legjobb minőség). Ezek a képek még a darab előtt és a szünetekben készültek, mivel mindig láthatóan hagyták a színpadot, lehetett képeket csinálni róla.
 |
| Nem lehetett kihagyni egy fotót a jeggyel és a színpaddal. :) |
 |
| A színpad még a darab kezdete előtt. A sok-sok bőrönd elárulja, hogy a King's Crosson kezdünk. |
 |
| "For Voldemort and Valor" |
