Alapvetően nem voltak nagy elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, átlagos tini-trilógia. Sok kaland és izgalom, a csapatba tartozás fontosságának hangsúlyozása, az átlag halandóból különlegessé válás toposza. Egy egyszerű, szórakoztató olvasmány volt mindhárom könyv, kellemes kikapcsolódás 3 napra. A 400 oldalak a barátságos tördelésnek köszönhetően villámsebességgel elrepülnek, garantált a gyorsolvasási sikerélmény. :o)
Engem egy dolog háborított fel igazán, ez pedig az a pofátlan ötlettelenség amely az egész történet mögött van, valamint annak az erőfeszítésnek a teljes hiánya, hogy az író bevonja az olvasót a történetbe.
Az első dolog ami eszembe jutott, hogy az ilyen témájú könyvek és filmek most elképesztően népszerűek. Ahogy a Twilight sorozat után sokáig mást se lehetett találni a fiatal felnőtt korosztály palettáján, mint a vámpírtörténeteket, úgy most épp a Hunger Games utánérzés korát éljük. Mindenhol posztapokaliptikus világok, pusztulás, megváltozott emberiség és családjuktól elválasztott fiatalok csoportjait látjuk. Megfűszerezve esetleg egy pár zombival, mert az is jól megy. Csak hogy néhány nemesebb példát említsek: Divergent trilógia és a nemrég mozikba került Ötödik hullám. Sokszor az is eszembe jut, hogy ezek a regények voltaképp nem azért készülnek, hogy könyv legyen belőlük, hanem hogy bestsellerként egy film alapjai lehessenek.
Erős kezdés, ellaposodó cselekmény
Az Útvesztő könyvek erre tökéletes példák. Az első rész szerintem egy elég erős kezdés volt, megvolt benne az érdekes rejtély, együtt próbáltunk a szereplőkkel rájönni, hogy mégis mi a fene folyik itt. Azzal, hogy a memóriájuk törölve lett, egy nagyon izgalmas plusz rejtélyt kaptunk, az egészről fogalmunk sincs. Ez az erős kezdőlöketet adó rejtély vált aztán véleményem szerint a trilógia legnagyobb ellenfelévé, de erről később.
Ahogy a csapat ereje teljével küzd az útvesztőből való kijutásért, úgy próbálja az olvasó is megfejteni a titkot, hogy vajon mégis mi történhet, ki vagy mi lehet a VESZETT, és a többi.
A trilógia első része, annak is kifejezetten az eleje egész jól sikerült, egész addig, amíg ki nem találnak az útvesztőből. Innentől spoilerek jönnek, úgyhogy vigyázat.
Annyit tudok mondani, hogy a befejezés egyszerűen felháborító, ennél feltűnőbb csak az lett volna, ha kiírják a végére, hogy FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK. Végtelenül kamu indokot kapunk hogy voltaképp miért is történt velük az egész, pláne, hogy az akit nem esz el a fene a trilógia végéig, sose tudja meg, hogy miért kellett őket egy útvesztőbe mind bezárni, ahelyett, hogy arra a "fontos feladatra" szépen egyesével mindenkit elküldenek, hátha valakinek majd egyszer sikerül alapon. Hozzátenném az se tud meg többet aki végigolvassa.
A folytatásokkal innentől csak gurulunk lefelé a lejtőn. Random történnek a válogatott borzalmak szerencsétlen fiatalokkal, látszólag továbbra is ok nélkül. A második könyv konkrétan ott folytatja, ahol az előző könyv abbahagyta, szinte még össze is lehet kötni a mondatokat. Ez nekem csak annyit mutat, hogy tulajdonképp egy könyv is lehetett volna, csak így akkor a sztorit 3490 Ft helyett 6980 Ft-ért lehet eladni. Épp mint amikor egy könyvadaptációs filmet két részre szednek. Khm, film alapjául szolgáló bestseller?
A tökéletes fejetlenségben szegény olvasó csak kapkodja a fejét, ha pedig továbbra sem sikerül értelmet találnia a cselekményben, általában a karakterek felé fordul. Ezen a területen pedig ismét találkozunk hiányosságokkal.
Miután a történet teljes erejével a kalandokra és izgalmakra épít, a karakterfejlődést kidobták az ablakon, méghozzá talán a legröhejesebben egyszerű módon, mindenkinek törölték a memóriáját. Így aztán minden szereplő úgy áll a dolgok közepén, mint egy ma született bárány, mindenre sablonosan, végtelenül egyszerűen reagálva. Mindenki ugyanazzal a bárgyú egyszerűséggel csak úgy VAN, néha eszükbe jut valami amin izgulnak, majd mennek tovább, mintha mi se történt volna.
Különösen sajnálom ezt a gyengeséget, mert a történet szerint az egész sorozat azon alapul, hogy tudósok akarják megfigyelni a szereplőink reakcióit, érzéseit, agyműködését... Ha a tudósok oldaláról nézem, itt semmi tanulmányozni való nincs, tulajdonképp semmi logika vagy gondolkodás nincs mögötte, hogy az "alanyok" épp elfutnak vagy visszatámadnak.
A tulajdonságok hiánya miatt senkihez nem lehet igazán kötődni, ezért például az utolsó rész drámainak szánt halálesetei kútba esnek, senkit nem lehet igazán sajnálni. Nem beszélve Teresa tettéről, ami annyira a semmiből jön és annyira hirtelen van annyira a könyv végén, hogy egyszerűen kicsit sem tudja megérinteni az olvasót.
Ugyanígy mivel mindenki végtelenül hasonló, én helyenként a trilógia folyamán abban sem voltam teljesen biztos, hogy épp kik és hányan vannak. A hét törpét jobban meg lehetett különböztetni és számon tartani, mint ezeket az embercsoportokat. Egyedül Newt és Minho között tudtam annyi különbséget mondani, hogy előbbi végiggondolja a dolgokat mielőtt cselekszik, a másikuk robbanékony. Különösen kegyetlen dolog az olvasóval szemben, hogy a nagy létszámú csoportokban Thomas rendszeresen megállapítja, hogy igazából egy csomó emberről nem tudja, hogy kicsoda. Két életveszélyes szituáció közben, vagy a három szoba közt ide-oda rohangálás és üldögélés közben lehetett volna ideje legalább egy kicsit megtudni, kikkel is van összezárva.
Csúfos befejezés
Miután befejeztem a harmadik regényt, olyan érzéssel tettem le a kötetet, hogy ez bizony nem volt egy kedves befejezés, mi több, kifejezetten tiszteletlen volt a rajongótáborral szemben. Ahogy elnéztem, a véleményemmel nem voltam egyedül, az utolsó kötet Goodreads oldalán számos csalódott, hitetlenkedő kritikát olvastam.
Nem véletlenül érzik magukat becsapva az olvasók. A történet randomitása, az események láncolata, a magyarázatok hiánya mind-mind egy olyan befejezést követelt volna, ami mindenről lerántja a leplet. Olvasás közben az én agyamban is megállás nélkül ott tolongott a "Mi a fene ez?" és a "De ezt most miért?" gondolata, de folyton elhessegettem, gondolván, hogy a végén majd a szereplők találkoznak a sokat emlegetett kancellárral, és mindenre fény derül.
Ehhez képest MINDEN magyarázat nélkül maradt, Thomas megmenekülése az élveboncolástól egy igazi modern kori deus ex machina, nem tudjuk meg tulajdonképpen MIÉRT is jó a VESZETT, pedig ez igazán egy olyan mottó volt, ami egy az egész történeten átszőtt kérdés volt. Itt látszott igazán, hogy mennyire megalapozatlan volt Thomas teljes kalandja. Így retrospektíven a VESZETT funkciója is annyi volt, hogy gonosz legyen és mesterkedjen, még csak az eredeti tervük se jött össze, de ez is el lett intézve, de mindez el lett intézve egy vállrándítással.
Látszólag az Útvesztő-trilógia egy izgalmas, Hunger Games utánérzéses könyvtrilógia. Megvan benne minden ami a mostani posztapokaliptikus kalandokhoz kell, a felszín alatt azonban észrevehető, hogy nincs egy szépen szerkesztett háttér, amibe behelyezhetjük az elemeket, hiányos a kirakós. Olyan, mint egy bevásárlólista amelyet anélkül írtak össze, hogy tudták volna mit főznek a héten.
A rengeteg kaland és izgalom mögül hiányzik az a gondosan felépített világ, ami a Hunger Gamest annyira izgalmassá és sikeressé tette.
Laza délutáni olvasmánynak megteszi, de a dühös befejezetlenség érzeten kívül sajnos semmi maradandó élményt nem ad.
No comments:
Post a Comment