A Szent Johanna Gimi - késői kritika

Ezt a kis szösszenetet eredetileg (blog híján) a Goodreads értékelései között publikáltam, most kicsit kipofoztam, javítgattam és közzé teszem itt is. Ugyan a sorozat iránti őrület már rég lecsengett, szerintem van még olvasó aki épp most kezd neki, ezért talán még van valami létjogosultsága.

-- van pár spoiler, olyanoknak ajánlom az irományt, aki már vagy olvasta, vagy nem érdekli a történet vége -- Miért is volt csalódás a Szent Johanna Gimi utolsó része? (Az írónőtől, akinek 8 kötet alatt nem mondta meg a szerkesztő, hogy egy könyvet ELolvasunk, nem KIolvasunk) Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a sorozat olvasásába, általában a kellemes nosztalgia érzésével pedig már majdnem fél évtizede érettségiztem. Maga a motiváció onnan jött, hogy a testvérem most kezdi kamaszéveit élni, anyuval pedig minden könyvet el szoktunk olvasni amit ő, főként, hogy legalább egy közös témánk legyen. Nagyjából a 6. kötetig tartott a boldogságom a sorozattal kapcsolatban. Már addig is voltak vele kisebb-nagyobb gondjaim, a széria bővelkedik a bocsánatos bűnökben, de a hetedik rész végigolvasása már gyakorlatilag küzdelem volt, nem beszélve az indokolatlanul két kötetes 8. részről, ahol már csak a dafke hajtott. De mi volt a gond? Az egysíkú karakterek Itt volt az a bizonyos kutya elásva. Ha jobban végiggondoljuk, a Szent Johanna sorozat akár egy beavatástörténet is lehetne. A fiatal gyerekek bekerülnek egy iskolába, lehúznak együtt négy évet, együtt felnőnek, megváltoznak, hogy aztán izgatottan, reményekkel tele lépjenek ki a nagybetűs életbe (vagy nagybetűs egyetemre).Ha belegondolunk, a kamasz éveink azok, amikor hétről hétre kaméleon módjára váltogatjuk a személyiségünket, a kedvenceinket, az érdeklődésünket. senki ne próbálja azt mondani, hogy nem volt olyan gimis időszaka, amit nem tagadna le. Ilyenkor fejlődünk egy óriási nagyot, a gimis időszakon kívül csak az egyetem lehet még ilyen nagyon nyomon követhető személyiség építő/változtató szakasz egy csoport ember életében. Ehhez képest a szereplők akiket megismertünk, a négy gimis évük alatt SEMMIT nem változtak.  A probléma az érettségi évére (SZJG 8. rész) akkorára nőtte ki magát, hogy ellehetetlenítette az egész történetet az, hogy egyetlen karakter, amely már a sorozat elején sem volt túl kidolgozott, sem változott semmit a négy gimis éve alatt. Nem teljesen tudom eldönteni, hogy ez azért volt-e, mert az írónő stílusa sem változott szemenyit sem az évek alatt, vagy mert nem is akart rajtuk változtatni. Elvégre mindenki így szerette meg ezeket a szereplőket, kockázatos lett volna egy olyan személyiségváltozás, ami esetleg néhány rajongót eltántorít. Ezek a borzalmas gyerekségek azonban olyan bődületes hülyeségeket szültek, aminek elkövetésével nemcsak az csoda hogy ez a csapat ember leérettségizett, hanem az is, hogy nem vitték őket zárt osztályra. Azok a hibák vagy cikisebb személyiségjegyek, amelyeket az első pár részben még enyhe mosollyal elengedtem, mondván, úgyis kinövik majd, megmaradtak, és egyre csak idegesítőbbek lettek. Olyannyira, hogy a vége felé már szívem szerint két nagy tasli és egy nagy üvöltözés segítségével tettem volna rendbe mindenkit...Itt volt az a bizonyos kutya elásva. Ha jobban végiggondoljuk, a Szent Johanna sorozat akár egy beavatástörténet is lehetne. A fiatal gyerekek bekerülnek egy iskolába, lehúznak együtt négy évet, együtt felnőnek, megváltoznak, hogy aztán izgatottan, reményekkel tele lépjenek ki a nagybetűs életbe (vagy nagybetűs egyetemre). Reni azon kívül hogy bizony nagyon okos, és mindent remekül meg tud tanulni, iszonyatosan bosszantó hogy az elvileg hatalmas műveltségével még csak minimális kritikai érzék sem társul. Mindent elolvas és minden tetszik neki, semmit nem kérdőjelez meg amit lát. Elhiszem, hogy pedagógiai céllal ilyen lelkes olvasó, egy tiniregényben nem írhatja le a főszereplő, hogy egy könyv nem tetszik neki. Mégis, egyszerűen nem tartom azt elfogadhatónak, hogy valaki ilyen módon csak tapasztaljon és semmi következtetést ne vonjon le belőle. Nem jó példakép az ilyen, az én értékrendemmel alapvetően szembemegy. Ugyanebből fakad, hogy semmiről nincs határozott véleménye, nem csoda hogy Kinga mindig üvölt vele, én is ezt tenném. SEMMI önálló döntést nem hoz a könyv alatt. Egyetemet a feje felett választ neki az iskola, a Cortezzel való Párizsba költözést anélkül döntik el a szülei és C., hogy megkérdeznék vagy bevonnák. Még csak érettségi tárgyat se saját érdeklődés alapján választ, hanem a fejére esik egy földgömb... A szó legrosszabb értelmében sodródik az árral, megint csak nem jó példakép ilyen téren, Cortez az az idegesítő szépfiú, akinek a kisujját sem kell megmozdítania semmiért, mindenből szuper, anélkül hogy bármit is dolgozna érte. Természetesen mindent tökéletesen csinál, rajzol, zenél, deszkázik, vezet, utazik, nyelveket beszél (kérdés, minek beszél valaki ennyi nyelven, mikor nincs mit mondania. 8 rész alatt nem hallani tőle valami érdekesebb megnyilvánulást). Kicsit olyan, mint Edward Cullen, csak a csili-vili bőr hiányzik. Az pedig, hogy az iskolától gyalog nagyon maximum 10 percre lakó társaságot minden reggel fuvarozza, egyszerűen felháborító. Kingáról pedig annyit, hogy nemhogy így kell szeretni ahogy van, de meggyőződésem hogy gyógyszeres kezelésre szorulna, mert pszichiátriai eset. Csak egy példának (nem akadémiai forrás), a webbeteg.hu oldalról, íme a pszichopata rövid leírása: Első megközelítésre az antiszociális személyiségzavarban szenvedő ember ... intelligens, mindig azt mondja és csinálja, amit elvárnak tőle. Általában magas pozíciót tölt be, a céljait mindig eléri, sikeres embernek nevezhető. Ha azonban jobban megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy mindez csak a látszat, és a jólszituáltság maszkja mögött egy teljesen más ember lakozik. Az antiszociális ember végtelenül önző és egocentrikus, mindent azért tesz, hogy a saját céljait elérje ... Nem érez empátiát, nem tud együtt érezni másokkal, ezért gyakran tapintatlan, lenéző és érzéketlen más emberekkel szemben. A viselkedése sokszor távolságtartó, hideg. Noha mindig tudja, mit kell mondani, de a szavai mögött kevés a meggyőződés és a valós érzelem. A könyvben szereplő szülők méltatlan ábrázolása is érdemel egy-két szót. Reni szüleiről az egész sorozat alatt legfeljebb 4 tulajdonságot ismerünk meg, ennek nagy része a teljes értetlenségükön és bénaságukon röhög. Az anyuka például nem tud főzni (hahaha, titokban majd kirámoljuk a hűtőt...), meteorológus és csak az elektronika megvonásával tud bármiféle nevelést végrehajtani, a millió elolvasott tinédzser-kezelő segédkönyv ellenére is. A másik gyerek apukája meg persze azért jófej csak, mert a gyereke és a haverjai korlátlanul csendháboríthatnak a garázsban látástól vakulásig. Én meg tudom érteni, hogy egy tinikönyvben az olvasókat épp a szülők érdeklik legkevésbé, de az a magas fokú hálátlanság amivel a szereplők a szüleik irányában viselkednek egyszerűen hihetetlen. Tinédzserálom ide, vagy oda, hiányoznak az árnyaltabb körülmények, nem elég annyi, hogy "hát a Rózsadombon lakunk és nagyon gazdagok vagyunk, mindenünk megvan csak úgy."Végül pedig, bármennyire is szomorú kimondani, a Szent Johanna egy borzalmas iskola.  A tanárok egytől-egyig tökéletesen inkompetensek, az egyik csak diktál, a másik bolond, a harmadik üvöltözésen kívül sehogy nem tud fegyelmezni, és még sorolhatnám. Az olyan angolórának a hatékonyságának pedig, ahol egész éveken keresztül csak fülhallgatón át hallgatnak szövegeket, majd lefordítják (amúgy hogy ellenőrzi a magyar fordítást egy olyan tanár, aki elvileg nem beszéli a nyelvet?), nem tudok hitelt adni, pláne úgy, hogy anyanyelvi tanár - állítólag. Az pedig részletkérdés, hogy az egész tanári gárdából senki nem veszi észre, hogy a színötös mintatanuló mindenhol 100%-on teljesít, ám RAJZBÓL bukásra áll, a rajztanár pedig pofátlannak tartja. Az érettségi ügyintézésről pedig pláne egy szót sem, akinek valaha volt köze érettségizéshez, tudja, hogy nem az érettségi tárgyat választjuk ki, hanem a szakot ahova menni akarunk esetleg, mert oda vannak sziklaszilárd tárgykövetelmények.Lehet, hogy elit iskolának titulálják a szereplők, de az elit legfeljebb - sajnos - csak annyiban látszik, hogy Budán van, és magániskola. Végítélet Minden fent felsorolt gyengesége ellenére én elég gyorsan végigrágtam magam a sorozaton. A kellemes nosztalgiafaktor nekem sokban hozzájárult az élvezethez, szerintem majdnem mindenki aki kicsit is szerette a gimit kellemes hétvégi olvasmánynak tarthatja. Alapvetően nem ártalmas olvasmány ez, remélem minden célkorosztályba tartozó olvasó csak a jó példákat vette át a könyvből - például az olvasást, mert a maga passzív agresszív módján Reni folyton ezt nyomta az olvasó arcába. Mégis, nagyon fontosnak tartom, különösen, mivel egy nagyon "sebezhető" korosztály a célcsoportja, hogy beszéljünk a gyerekkel aki elolvassa a könyvet. Rengeteg téma van, amiről el kell mondani, hogy csak a mesében van úgy, ahogy Leiner Laura ábrázolja.