Könyv vs. sorozat: Outlander

Most, hogy a könyvön és a sorozaton is végigrágtam magam, arra gondoltam, hogy írok egy kis összehasonlítást róluk, mert nagyon is van miről beszélni! Félretéve, hogy a könyv, vagy a sorozat jobb-e (mivel ez úgyis parttalan vita), nézzük, melyik mit nyújt a befogadóban, miben más az élmény, amit az Outlander regény, vagy könyv ad. Egy pár spoiler valószínűleg lesz, szóval csak óvatosan!

Több, mint adaptáció

Annyit biztosan elmondhatunk, hogy a sorozat készítői remek munkát végeztek. Gyanítom, hogy az írónő és a rendező remekül megtalálták a közös hangot, nagyon sok mindent ad a sorozat, amit a könyv nem, ugyanakkor nem teljes a kép anélkül, hogy valaki elolvasná a regényt is a sorozat mellé. Én ilyennek tartok egy jó adaptációt: beleillik a regény világába, nem forgatja ki teljesen valami egész mássá, hasonló élményt ad, mint a történet olvasása.
Jelen esetben azonban a sorozatnak van még egy óriási előnye: kiküszöböli a regény hibáinak eléggé nagy százalékát, amellyel szerintem rengeteg új embert vonzott be a regény világába... köztük engem is. Emlékeztek, hogy azt írtam, hogy a könyvet félretettem egy jó időre, majd akkor vettem csak elő, mikor megnéztem pár epizódot a sorozatból? Na így vonz be embereket a sorozat.
Azok a komoly ritmizálási problémák, amelyekről a regény kritikájában panaszkodtam, a sorozatból eltűntek. Gyanítom, nem én voltam az egyedüli, aki a haját tépte azon, hogy néha 200 oldalon keresztül semmi nem történt. Az adaptáció ezt remekül kiküszöbölte.

Kozmetikázások

Hatalmas előnye a sorozatnak, hogy rengeteget mozgatja a szereplőket, nem hagyja benne őket a semmittevésben, mint a könyv. Remek példa erre Lallybroch, ahol azt hittem megőrülök az unalomtól, mire történik valami, vagy Jamie gyógyulása a regény végén, ami nagyjából 150 oldalon át húzódott. A sorozat hála a jó égnek Lallybroch-ot 1 epizód alatt, Jamie gyógyulását egy negyed epizód alatt letudta, ettől sokkal élvezhetőbb és kevésbé vontatott lett az egész történet.
Ezekhez a kozmetikázásokhoz természetesen az kellett, hogy néhány szereplő nem kapott akkora hangsúlyt, mitn a regényben, de ezt egyáltalán nem bántam, aki lényeges volt, az úgyis megjelent, aki pedig nem volt lényeges, az úgyis elég volt a regényben. A kevesebb mellékszereplős szállal pedig azt érték el, hogy Jamie és Claire - és a két Randall - sokkal érdekesebb lett. Különösen tetszett az évad felénél az a betoldás, amely arról szólt, ahogy Frank keresi a feleségét. Sokkal inkább megérthető, átérezhető lett így Claire hazajutási vágya - a regényben mindössze pár tíz oldalnyit láttunk Frankből és egy nem igazán boldog házasságból, amiért nem szurkoltunk annyira, hogy Claire visszakapja.

A szereplők arcot kapnak

Egy adaptációnál rengeteget számít a színészi munka, helyenként azon áll, vagy bukik a siker, hogy milyen teljesítményt nyújtanak a színészek. Mennyire tudják megtölteni élettel azokat a szereplőket, akiket a nézőközönségük nagy része már az olvasás során megszeretett? Ha nem sikerül úgy, nem érik el az elvárásokat, az egy adaptáció teljes bukásához is vezethetnek.
Szerencsére az Outlander színészi gárdája nem okozott csalódást, szinte tökéletes a casting.Caitrona Blafe és Sam Heughan remek párost alkotnak, mindketten hozzátesznek Claire és Jamie kapcsolatához, nekem például ők adták meg igazán azt a lökést, amiért kíváncsi lettem a regény végére. Az ő arcukkal, játékukkal egyszerűen könnyebben tudtam a regényt is megélni, nekem ők gyakorlatilag eggyé váltak a szereplőkkel. Tobias Menziestől a hideg is kirázott Jack Randallként, Frankként pedig hihetetlenül megsajnáltam, kaméleonként tudott váltani a két karakter között, ami külön óriási teljesítmény.
A MacKenzie klán teljes népe is végtelenül jól eltalált, vérbeli skót társaság, hihetetlenül szerethetőek lettek minden bonyodalom ellenére.
Végül pedig akit mindenképpen ki szeretnék emelni, mert a kedvenc szereplőmmé vált az egész sorozatban: Lotte Verbeek tökéletes Geillis volt. Számomra talán az egyik legérdekesebb szereplő volt az egész történetben, akiről méltatlanul keveset tudtunk meg, Verbeek pedig olyan élettel töltötte meg, hogy én szinte visongva tapsoltam valahányszor képernyő elé került. Árnyalttá, izgalmassá tette Geillist, aki azóta foglalkoztat, mióta kiderültek róla a titkai - legalábbis egy részük.

Látjuk, mi történik

És itt most nem arra gondolok, hogy egy képernyőn nézzük az Outlandert. A sorozat tényleg megmutatja azokat a dolgokat, amelyekről a könyvben maximum hallunk, mert valaki elmeséli.
Itt egy spoiler jön:
Én például végtelenül fel voltam háborodva a regényen, mikor 20 oldalon keresztül figyeltem, ahogy Claire lenyom egy farkast, de Jack Randall haláláról mindössze egy fél mondatban emlékeztek meg ("Ja, őt eltiporták az ökrök"). Eleve, mi az, hogy a regény legnagyobb gonoszát nem valami csetepatéban nyomják le a hőseink, hanem csak úgy véletlenül kiíródik a történetből?
Igenis, ha már 600 oldalon át utáltam a figurát, szeretném tudni, hogy mi zajlik vele, hogy intézik el, hogy ne okozzon több gondot.
És itt jön a sorozat erőssége:
Egy csomó olyan akciót tesz bele a történetbe, amit a könyv nem mutatott meg, vagy rosszkor mutatta meg. Élvezhetőbbé, izgalmasabbá, érdekesebbé teszi a kalandot. Voltaképpen eltünteti azt a rossz ritmizálást, amit én nagyon nehezményeztem a regényben.

Összesítés

Mindenképpen ajánlom a sorozatot, mert szuper adaptációja a regénynek, én jobban élveztem látni Claire és Jamie történetét, mint olvasni. Epedve várom a második évadot (a napokban startol!), már csak azt kéne eldöntenem, hogy a regényt elolvassam-e előtte. Az eddigi kritikák, amelyeket olvastam róla, nem voltak túl kecsegtetőek, lehet maradok csak a sorozatnál.